A pillanat szent mélysége
– Hallottad? – Mit? – Megkondult a harang. – Ja, igen, harangoznak. Szép! – Tényleg szép. De az elsőt… a legelső kondulást hallottad?
Végtelen rozsmezők.
Nyitókép: Cirko Film
Arousa egy sziget Spanyolország nyugati partjai mentén, az Atlanti-óceánban. Ma nagyjából ötezren lakják. A szárazfölddel, amitől alig két kilométernyire fekszik, 1983 óta híd köti össze. Jaione Camborda Végtelen rozsmezők (O corno) című filmjének helyszíne ez a sziget. A spanyol rendezőnek ez a második filmje. Az elsőt, a 2019-ben készült Arima című munkáját itthon nem mutatták be (azt a filmet dicséretes módon celluloidra forgatta), így tehát a Végtelen rozsmezőkkel mutatkozik be a magyar közönségnek. Amely közönség feltehetően nem lesz igazán népes, ahogy az efféle filmek esetében lenni szokott. Pedig nagyon is járna neki a figyelem.